az első fejezet elméletileg fent van, és gyakorlatilag is, de olvasót nem igazán hiszek ennek a műnek... Mindegy, felrakom, ami meg van, és ha van rá igény, akkor írom tovább. Jó olvasást a második fejezet első részéhez!
2. fejezet
Hétfő reggel van, és Danidnak mindjárt indulnia kell az első órájára a héten. Varázstan lesz, vagy Démonnyelvtan? Jó kérdés, majd megtudja. Felkapta fekete, térdig érő felsőjét, miközben Lizára gondolt, majd egy farmert vett fel, s elindult. Szobája messze volt a tantermektől, s neki már alig maradt ideje, ezért futni kezdett, úgy, ahogy még sosem. De így is éppen csak a tanár előtt ért be, s megnézve az egyik padon kipakolt felszerelést, azt ő is előkotorta fekete táskájából, pont, mikor a tanár belépett.
-Jó reggel, gyerekek. Ma, a Varázstan óra helyett kimegyünk, és az igazgató kérésére gyakorlatozunk. - ezt a kijelentést hatalmas öröm kiáltások kísérték, majd mindenki elkezdett rohanni az udvarra, Danidot kivéve. Ő szép nyugodtan ment, nem törődött az utolsó hellyel, amit elért. Kifelé menet a tanár magához szólította.
-Danid, a mágusok küldték neked ezt, azt mondták, a kezed erejét tudod vele megzabolázni- mondta, majd odanyújtott a fiúnak egy kard markolatot. másfél kezes markolat volt, kard azonban nem tartozott hozzá.
-És mégis mit tudnék ezzel kezdeni?- kérdezte a csalódott fiú, hisz egy hatalmas pallost képzelt el magának, ami feketén izzik, mint a keze, s amibe belevezetheti az erejét, meghosszabbítva a pengét. Ehelyett csak egy kard markolatot kap? Elképzelte a pallost még egyszer, s a pengéjét meg akarta alakítani az éterből, ami kezét összetartja, de mivel baljával fogta a markolatot, abban jelent meg a sötét penge, mintha mindig is ott lett volna. A tanár elhagyta a termet, mert a tanulók után kellett mennie, Danid egyedül maradt. Most egy kétkezes harci bárdot képzelt el, pont, mint amilyen Jaron csoda fegyverének alap változata volt, s a markolatban az jelent meg. Kipróbálta még egy-két fegyverrel, majd övébe dugta. Lerohant az udvarra, s rögtön Jaronhoz ment, aki éppen alakítgatta fegyverét, s végül egy puskánál állt meg.
-Jaron! Ezt nézd!- mutatta fel a markolatot Danid.
-Egy másfél kezes kard markolata.- vonta le a következtetést az- mi olyan nagy szám benne?
-Mutass egy fegyvert- mondta izgatottan a másik fiú. Jaron tekergette a fegyveren a kart, néha felhajtotta a markolatot, néha kettő részt hajtott vissza, s egy karra simuló, csupasz pengéig változtatta a fegyvert.
-És most mit csinál a te markolatod? Beszippantja, mint egy fekete lyuk?
-Nem. Most maradj kicsit csöndben.- s a markolaton megjelent ugyanaz a csupasz penge, feketében, s néhány karom is díszelgett rajta.
-Továbbfejlesztettem. Nem baj?- mosolygott Danid.
-Nem baj... Harcoljunk!- válaszolta Jaron. A démon kezű fiú csak bólintott, s megrohamozta barátját. Az kitért a támadás elől, és megpróbálta a pengét ellenfelébe mélyeszteni, de az hárította a támadást, s visszafelé fordította a pengét, hogy megvágja Jaront. A megtámadott fiú hátra lépett egyet, így a fekete penge éppen nem vágta meg. Most Jaron szúrt Danid felé. aki hátra ugrott, majd újra támadásba lendült, úgy, mint barátja nemrég, szúrt. Jaron azonban hárította a támadást, így félrecsapva Danid fekete fegyverét, szabaddá téve egész testét a támadásra. Jaron nem is várt tovább, újból szúrt, megkarcolva Danidot.
-Szép volt!- mosolygott Danid, kezet fogott barátjával, majd odébbállt. Az órának vége lett, felmentek a Varázstan terembe. Danidnak éppen maradt egy kis ideje, hogy Lizára gondoljon, s egy új tanár lépett a terembe. Tényleg! A Varázslények elfogása. Új tantárgy lett, amivel színesíthették a mindennapokat. Tehát ez a tanár. Danid végigmérte a magas, vékony férfit, akinek szívénél egy kör alakú üveg lap volt- első látásra. Kék szín látszódott benne. Ahogy a tanár lépkedett, az egyik gyerek eldobott egy pergamen darabkát, mire a kis üveg lap színe vöröses színt vett fel.
-Színjátszós!- üvöltötte egy gyerek, akit mindenki utált, ezért kereste a lehetőséget a feltűnésre. - Én is kaphatok egy olyat?- a tanár szíve előtti kis kör alakú üveg lap teljesen vörös színben kezdett izzani, mire a tanár megfogott egy pergamen-tekercset és a fiú felé dobta. Az éppen hogy elhajolt előle, majd kivitte a tanárnak a tekercset, akinek szíve előtt hordott üveg lapján ismét kék szín jelent meg, ám belekeveredett némi vörös is.
-Én leszek az új tantárgyat tanító személy, és elmondom, nem jártatok valami jól velem. Nem buktatok, nem szokásom, de aki nem felel meg a követelményeknek az meghal. És nem általam, hanem a feladatok emésztik fel.- mondta mély hangon, s már az első két szava után teljes csend lett a teremben, senki nem mert megszólalni, de megmozdulni sem, sőt, volt, aki a lélegzetét is visszatartotta. Még egy pár másodpercig hallatszottak a visszhangos teremben a szavak, így mindenki átgondolhatta, amit új tanára mondott.
-Nos, tudnotok kell valamit rólam. Én vagyok a legjobb varázslényvadász, ezért választottak erre a feladatra. Ám egy dolog miatt nem szívesen engedtek a közeletekbe, ez pedig az, hogy félig démon vagyok. Ez a kis üveg lapnak tűnő valami egy monitor, ami a hangulatomat méri. Ha feketére vált, démonná lettem, és ezekben a helyzetekben ne próbáljatok kiállni ellenem, mert hatalmasabb vagyok az összes eddig általatok legyőzött démonnál, csak fussatok, nem kell mást tennetek. Eddig világos?- mindenki szinte egyszerre bólint. - Rendben. Most elmondok pár dolgot erről a kis monitorról. Mikor vörös, idegesség lesz rajtam úrrá, ez könnyen meg is történik. Kék színnél teljesen nyugodt vagyok. Lila egyenlő szégyen, és nem feltétlenül magam miatt szégyenkezem. A többire rá fogtok jönni. Most, ezután a hosszú monológ után indulás az udvarra!- mikor mindenki leért, a tanár elővett hosszú köpenye mögül három befőttes üveget, két kisebbet, és egy nagyot.
-Nos, gyerekek, ezekben az üvegekben három varázs lény van, két egyes, és egy kettes szintű. Tudnotok kell, hogy én nem a mágusok szerinti szinteket használom, hanem az elfekét. Azoknak kicsit több kettes, és csak két egyes szintű lényük van. Ezek az impek és a koboldok, amikből, mint tudjátok, több ezer él errefelé. Nem volt nehéz tehát összegyűjtenem mindből egyet. A kettes szintű lények közül azonban egy közepes fokozatút választottam, hogy legyen egy kis kihívás is a játékban. Párbajozni fogtok, és a győztes áll ki a varázslény ellen, amit én választok ki a harci stílusa és gyakorlottsága alapján.- Majd elkezdte beosztani a párokat. Danidnak egy izmos fiúval kellett szembenéznie, aki legalább egy fejjel magasabb volt nála, de démon keze miatt nem félt. Jaron egy hosszú, fekete hajú lánnyal küzdött meg. Elsőször Danidnak kellett küzdenie kettejük közül. A kigyúrt fiú egy hatalmas pöröllyel harcolt, akkorával, mint ellenfele feje. Danid egy pallost formált az éterből, majd a tanár elindította a harcot. Danid lépett egy lépést előre, majd kikerekedett szemmel nézett a nála egy fejjel nagyobb Graminra, aki futva támadt rá. Még időben gurult félre a pöröly útjából, s a pallost ellenfele vállába szúrta, majd gyorsan kivette onnan. A tanár már fújt is a sípjával, ezzel jelezve a harc végét.
-Ez kifejezetten gyors volt...- lépett a sebesült fiú mellé, kezéből fehér és sárga fénnyalábok érintették meg a sebet, s az szinte az első varázslattól meggyógyult. - Nos, ahogy láttam, gyors vagy... Meg fogsz birkózni a kettes lénnyel... Egy árnyféreggel.- Mindenki arcán meglepődöttség és félelem ült, hisz ez a mágusok szerint már hármas lény, ezt még nem tudják legyőzni... Állítólag húsz vérbestiát is el tud intézni egy ilyen.
-Legyen.- mondta lemondóan Danid, s hátralépett. A tanár kinyitotta a nagyobbik befőttes üveget, s hátralépett, mikor letette. Mindenki hátrébb húzódott, s kört alkottak a fiú és a lény körül. A befőttes üvegből lassan előmászott egy kövérkés, fej nagyságú féreg. szájából három szemfog állt ki, alulról kettő, felülről egy. Ahogy kinyitotta száját, látni lehetett, az egész száját betöltő, apró fogakat, amik egy tökéletesen élesített kard keménységével és hegyességével vehették fel a versenyt. A lény Danid árnyéka felé csúszott saját nyálkáján, cuppogó hangot hallatva. A fiú nem értette, miért, de ösztönösen elugrott, árnyéka pedig- mily meglepő- követte. A féreg egyre gyorsabban indult meg a folyamatosan mozgó árnyék után, míg végül elérte. Ekkor sötétség kezdett körülötte tekeregni, míg végül felvette a fiú alakját. A két Danid közelebb lépett egymáshoz, s felemelték bal kezüket. Mivel az árnyékban teljesen normális kéznek néz ki, ezért az utánzatnak is csak normális keze volt, s feje helyén a féreg mélyedt az árnyék-testbe. Az igazi Danid nem várt, előkapta a kard markolatot, s egy egy kezes kardot alakított belőle, amivel másolata felé vágott. Az könnyedén kitért a támadás elől, viszont nem támadt vissza. Csak állt és várt. A valódi fiú ismét támadott, most a törzsét célba véve, s egy kétkezes karddal, ám ellenfelén átsuhant a penge, mintha ott sem lett volna. A másolat arcán mosolyszerű grimasz jelent meg, hisz igazi mosolynak nem lehet mondani a féreg pofájának oldalra való elnyúlását. Danid ekkor átváltotta a kardot egy nyílpuskává, s azzal lőtt a másolatra, immár a fejére. Az minden lövés elől elugrott, ám mikor a
testre lőtt, a lény mozdulatlan maradt, s a vesző áthatolt rajta, mint a ködön.
-Szóval a fejeden tudlak csak megsebezni? hát legyen- suttogta maga elé az igazi fiú, s egy kétkezes harci bárdot alakított a markolatból. Lassan lépkedett másolata felé, aki nem sejtett semmit a közelgő támadásról. Danid feje fölé emelte a bárdot, s a másik fiú feje felé sújtott vele. Az elugrott, de a harmadik csapás már eltalálta és félbevágta a kis szörnyet az árnyék feje helyén.
-Remek volt, Danid! Hallottam csodás képességeidről, de élőben mg jobb volt látni. Mivel a nap végéig ez az óra lenne, elengedlek róla, teljesítetted amit kellett.
-Köszönöm, tanárúr.- mondta a fiú és elfutott. Fel teljesen a szobájáig, ahol lehuppant az ágyra és az órát nézte. Eközben az udvaron Jaron és a fekete hajú lány, Keyriel harcoltak. A lánynál egy csomó fésű volt, s a harc elején csak leült, és fésülgette haját. Jaron kétkezes baltáját szorongatva állt egy pár méterre tőle, s harag gyűlt szívébe, ahogy látta a lány mozdulatait, ahogy ismétli a fésülés és újra és újra áthúzza haján. Egyszer csak haja alján megállt a fésű, a fejét lepattintotta, s helyén egy kés pengéje ült. A fiú felé dobta, s vette is elő az újabbat, amit rögtön a fiú felé dobott, s egy harmadik fésű- késsel a kezében felugrott. Jaronnak annyi ideje maradt, hogy baltája fejét a kés elé tartsa, mert a lány már szúrt is a levegőből érkezve, majd a bárd fejéről ellökte magát lábával, reptében még két fésű-pengét dobott a fiúra. Talpra érkezett, s két kezében négy- négy fésű penge várakozott, nem is sokáig, mert egyszerre eldobta mind a nyolcat. Azok süvítve szelték át a levegőt, s Jaron pajzsot készített fegyveréből, amivel hárította a támadást, majd egy kar elhúzásával fogakat lökött ki a pajzs peremére, s eldobta azt, mire süvítve belecsapódott az udvaron magányosan álló, öreg tölgybe. A lány mosolygott egyet, majd a fiú fülét megcélozva eldobott egy utolsó pengét, s ellenfele lemondóan állt, meg sem moccanva, s hagyta, hogy a penge félbevágja fülcimpáját. A tanár odalépett mellé, s meggyógyította fülét.
-Jól harcoltál- mosolygott Keyriel.
-Te voltál a jobb- mondta Jaron.
-Kis híján legyőztél. Ha nem hajolok el a pajzsod elől, akkor levágja a fejem, azt meg nehezen gyógyíthatta volna meg a tanárúr.- nevette a lány. Jaron csatlakozott hozzá, majd elhalt minden nevetés, és egymás szemébe néztek, hosszan, míg végül a tanár megérintette a lány vállát, s egy koboldot engedett rá az egyik kisebb üvegből. Az két fésű-pengétől meghalt.
-Ügyes voltál!- mondta Jaron.- A barátom elment valahova... nincs kedved enni valamit?
-Hm... de most, hogy mondod kezdek éhes lenni- mosolygott kicsit elpirulva a lány. Beszélgetve mentek az ebédlőbe, és Jaron hozta az ennivalót mindkettőjüknek, evés közben is sokat beszélgettek. Utána visszamentek az udvarra, s nézték a többiek harcát, együtt keresve bennük a hibákat, olykor nagyokat nevetve.
Danid eközben barátnőjét hívta fel, mert látta, hogy véget értek az órái.
-Szia- mondta a fiú, ahogy Liza felvette mobilját.- Hol vagy most?
-Szia. Épp a buszon ülök. Mert?
-Áh semmi, csak gondoltam felhívlak. Hogy vagy?
-Ugye nem gondolod, hogy fél úton hazafelé fogunk beszélgetni?- nevette a mobil telefonba Liza.
-De, miért ne? Akit annyira érdekel, miről beszélünk, annak hangosíts ki és kész...
-Igaz. Szóval, egész jól vagyok. Képzeld, kaptam egy ötöst Biológiából!
-Ügyes vagy, kislányom- nevette Danid- én meg legyőztem egy árnyék férget ezért feljöhettem a szobámba és itt vártam két órája, hogy felhívjalak végre.
-Árnyék féreg? Erről mesélned kell majd valamikor.
-Most?
-Akár...
-Szóval, ez az izé egy kicsit kövérkés, és látszólag lassan mozog, de tud nagyon gyorsan is haladni. Szóval próbáltam az árnyékomat messze tartani tőle, de nem igazán ment. Elkapta, és az én testemet alakította ki belőle, csak a bal kezemet nem sikerült, a fejem hején pedig ez az izé ült, és csak akkor tudtam megölni, ha kettévágtam a kis kövér izét.
-Azta! És ilyen él vadon is?
-Persze, az új tanár pont innen fogta, a közelből. Majd keresünk egyet.
-Rendben. Én már nem kérdem meg, hogy vagy, gondolom örülsz...
-Hát mondjuk rá. Jobban örülnék, ha itt lennél...
-Óóóó... Én is, gondolom tudod...
-Persze. Pénteken el kell mennünk sétálni, vagy valahova.
-Pizzázni?
-Akár...
-És utána mutatsz egy olyan... árnyék.. izét...
-Rendben- nevetett a fiú, s még órákig beszélgettek egymás napjáról. A beszélgetésről semmit nem tudva, Keyrel és Jaron a pénteki, folyóparti sétájukat tervezgették, mikor is elkapnak egy Halálbékát, és azt bemutatják a tanárnak, hisz az elfek szerint az árnyék féregtől egy fokkal gyengébb, egy termetes darab befogása pedig nem lenne semmi, ráadásul szabad idejükből áldoznának ár egy fél napot. Végül, a győzelmet megünnepelni beülnek egy gyors étterembe- szögezte le ezt az egy feltételt a lány, s Jaron belement. Vége lett az iskolának, szép lassan, s mindenki ment a szobájába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése