tehát itt van:
-És képzeld el, hogy még neki állt följebb!- fejezte be mondókáját Liza, ahogy az erdőben sétáltak.
-Pf... hihetetlen!- játszott meg sértődöttséget és meglepettséget a történet hallatára Danid.
-Ugye?- kérdezte ugyanabban a hangnemben Liza is.- Na, de most -fordította komolyra a szót- te jössz, m it csinálsz te minden nap? Hisz alig tudom...
-Mindig mást. Hétfőn suli után tesiedzés van, Kedden neked van kevesebb órád, és ahogy felértem a szobámba felhívlak ugye- mosolyodott el a fiú- Szerdán... szerdán Jaronnal hülyéskedünk az ebédlőben egész délután, Csütörtök... akkor vegyes, hol ezt, hol azt csinálok... Pénteken is tesiedzés utána pedig jössz te és jövünk sétálni. Hétvégén semmit nem csinálok jóformán...
-Értem. Két tesiedzésed is van?- kérdezte a lány, átgondolva a fiú heti beosztását.
-Igen. Mi olyan furcsa rajta?- kérdezte a meglepett Danid.
-Hát, már bocsi, de nem úgy nézel ki, mint aki olyan sokat edzene- mosolygott Liza a vékony fiúra.
-Az igaz, hogy nem látszik, de most nem erről akarok beszélni.
-Akkor miről?- kérdezősködött tovább a lány.
-Arról, hogy....- de Danid itt félbeszakította a mondatát, ami így folytatódott volna: "szeretlek"...
-Hooooooogy?
-Áh, hagyjuk. Nem a tesiezdésről ez a lényeg.
-Okés...- mondta a lány, s hirtelen kifutott az arcából minden szín, ahogy a fiú fölé és mögé nézett. Ott ugynis egy denevérszárnyán feléjük repülő, tigrisfejű démont látott, izmos karjaiből pengeként kinövő tüskékkel, nyitott pofájában tűhegyes fogakkal.
-Mi a baj?- kérdezte a fiú a halálra ilyedt Lizától. A lány csak felmutatott a feléjük repülő vérbestiára. Daind már hallotta egy ideje a szárnysuhogást, de nem tulajdonított neki nagyobb figyelmet. Most megfordult és meglátta a démont, s rögtön övéhez kapott, ahol nem találta a kardját.
-Azok az átkozott mágusok!- ordított fel, mert a nevezett mágusok minden fegyvert eltávolítanak a teremből, mikor kezelik a démoni kezet. Úgy döntött, leveszi a kötést bal kezéről. Gyorsan tekerte a gézt, ami két másodperc alatt a földön volt. Danid, nem is törődve Lizával a háta mögött, az energiát gyorsan pengévé formázta, pont mikor a démon zuhanórepülésben kezdett közeledni. Az éter-penge kettéhasította a kétembernyi démont, aminek két fele Danid két oldalán feküdt. A penge eltűnt a kézről, s Danid újra a lány felé fordult, aki még mindig falfehér volt, de most a kézre meredt.
-Francba!!- ordította Danid.
-M...mi a fene az...?- kérdezte a démonkézre mutatva.
-A kezem...- hajtotta le a fejét a fiú.- régóta ilyen, a mágusok szerint akr születésem óta... Amikor kezelésen vagyok, akkor igazából vissza akarják változtatni, és a kezelés igazából mágusok által órákig mormolt varázsszavakból áll. Még valami: Démonvadász iskolába járok.
-D...d...démonvadász?- hűlt el mégjobban a lány.
-Igen. A tesiedzés... valójában... a gyakorlati óra, ahol démont ölünk. Ez most gyenge volt, és ma is volt gyakorlat, ezért tudtam ilyen gyorsan megölni.- a lány csak nézett, hol a démonkézre, hol a fiú szemébe.
-Most egy kicsit hagyj békén. Majd hívlak...- és elrohant. A fiú dühében kitépett démonkezével egy fát, amit bedobott az erdőbe, s három fa füsiketítő recsegést hallatva dőlt ki, másik öt pedig megrepedt. Ezek után artikulálatlan üvöltést hallatott, ami az egész erdőt betöltötte, majd hazaindult, az iskolájába. Jaron az ebédlőben ült, s a szuperfegyvere használati útmutatójába volt temetkezve, néha felpillantva és kipróbálva az új fegyvert. Danid lépett be a hatalmas terembe, a köstszer nélküli, bal kezével csapva be az ajtót. Mindenki a démonkezű tanonctársára meredt, aki nem is foglalkozott a sok szempárral, csak elindult Jaron barátja felé. Mikor odaért, leült, és elvett egy almát barátja tálcájáról.
-Hé éppen ettem volna!- mondta a másik fiú.
-Nem úgy tűnt, de ha kéred, odaadom- nyújtotta felé két harapásnyommal az almát Danid.
-Na jó, de ezt nézd! Kéziágyú is lehet belőle...- lelkendezett Jaron.
-Remek, de most nem érdekel... Bocsi...
-Semmi baj.- mondta Jaron. a nagy zúgásban csak ők ketten ültek csöndben, Jaron a fegyverbe és annak titkos változataiba temetkezve, Danid pedig néha harapott az almából kicsit. Mikor befejezte az evést, Danid felment a szobájába, s lefeküdt az ágyára, ahol szinte azonnal elnyomta a fáradság, álom nélkül aludt.
****************************************
Mivel Szobat volt, és Danidnak semmi dolga, többször is hívta Lizát, de mindahányszor hívta, a lány letette azonnal. Fél négy körül lépett ki szobájából, és indult el a lányhoz. Mintha csak ezt akarta volna segíteni, az igazgató fél háromkor bejelentette, hogy hétvégén is kimenő van. Elindult tehát Lizához, a második barátjához, akivel a szerencse hozta össze... vagy a lány akarta így? Tavaly nyáron történt... Jaronnal sétáltak a folyóparton és hülyéskedtek, mikor meglátták, s megkérték, csatlakozzon hozzájuk. A lány így tett, nem számítva arra, hogy Jaron végig bókolni fog neki, ám őt mégsem a bátrabb fiú érdekelte, hanem a csöndes Danid, aki mégis tudott vicceket, kevés, de nagyon jó beszólása volt a beszélgetésbe. Danidnak adta meg előbb telefonszámát, s az első telefonbeszélgetés után örök és nagyonjó barátok lettek, a lány minden Pénteken ment a fiúhoz és estig sétálgattak. Minden titkát ismerte, kivéve a démonkezet... Olyan titkokat is ismert, amit senki más, Danidon kívül... Ezeken a gondolatokon rágódva ment végig az utcán, fordult sarokról sarokra. Kezére nem kért új kötést, a kezelésekről is lemondott, s most démonkeze teljesen látszódott, feltűrt ujjú pulóvere miatt, de nem törődött sem ezzel, sem a figyelő tekintetekre az utcán, sem a kisgyerekek csodálatával, sem az osztálytársai óvó szavával, csak ment és ment, egyenesen Lizához, a barátjához, akit elvesztett. Már majdnem ott volt, mikor csörögni kezdett a telefonja. Megállt, s gépiesen felvette, majd meglepődött, mikor Liza szólt a telefonba.
-Szia. Miért kerestél?- kérdezte érdeklődve a lány, mintha nem ő tette volna le a telefont ötször vagy tízszer.
-Csak... mert.... elcsesztem mindent...
-Micsoda?
-A kezem... elcseszett egy régi barátságot.
-Nem rontotta el... csak...
-Tudom, hagyjalak. Csak egy dolog: minden titkom tudod, ezt kivéve, meg a démoniró-sulit...
-Ok... Nincs kedved átönni? Minden tiszta lenne...
-Ö... Pont oda megyek- nevetett a fiú- Hogyhogy minden tiszta lenne?
-Remek!!- sikította a lány, majd elkomolyodott- majd megérted...
- ÁÁ!! a sikítás fájt!- tartotta el fülétől a mobilt Danid.- de OK... megyek...
-Bocsi... Ok várlak- nevetett a lány- ha megérkeztél, ne csöngess, nincs itthon rajtam kívül senki, csak gyere be, fent vagyok a szobámban...
-Okés...- dobbant nagyot a démonvadásztanonc szíve- így lesz! Szia!
-Szia- nevetett a lány és letette a telefont. A fiú tovább sétált, de már nem olyan dühösen, nagyobb figyelmet szentelt a külvilágra. Az első pár ember után, aki elhaladt mellette, lenézett kikötözött bal kezére, s fejéhez kapott- nem így kéne sétálgatni! Gyorsan felkapott egy biciklis kesztyűt, ami csak kicsit takarta kezét, s letűrte pulóvere ujját, ami eddig könyökéig volt feltűrve. Így folytatta útját, ami nem sokáig tartott, hisz két sarokra volt Lizáék házától. A kapuban megállva megcsodálta a gyönyörű kertet, s a nem különösebben nagy házat. Ezután, egy perc elteltével belépett a kertbe, nem is sejtve semmit az elkövetkező támadásról. Mikor bezárta a kaput, a kert egyik szegletéből egy hét kilós kiskutya ugrott rá, kegyetlenül elkezdve nyalogatni a démonkezű ifjú arcát. Az nevetett a támadáson egy sort, majd elkezdte lekaparni magáról a kis bestiát, ami nem volt könnyű feladat, beletellt egy-két percbe. A hatalmas harcot végül Liza szakította meg, azzal, hogy odahívta magához az ajtóba a ksikutyát. Danid elkalandozott a lány öltözékén...: fekete blúz, ami csak hasa közepéig ért, s egy rövidnadrág, ami combközépnél kicsit hosszabb volt...
-Na mi lesz? Jössz is, vagy bámulni jöttél?- kérdezte mosolyogva a kicsit elpirult lány, s félresöpört arcából egy tincset.
-Megyek már- mondta Danid, s csak ekkor kezdte érezni az arcába gyűlt vér bizsergését. Lassan ment, s beérve a házba levette cipőjét, majd ment fel Liza szobájába, ahová a lány már hamarabb bevetette magát. Mire Danid felért, Liza egy festményt helyezett a festőállványára. Danid tudta, hogy a lány jól fest, de most jutott el igazán tudatáig, hogy magyszerű festő. A festmény egy nyári sétájukon készült fénykép átdolgozása volt. nyáron, amikor először és utoljára mentek sétálni Jaron nélkül fotózta le Liza a fiút egy homokbuckán egyik lábával, pont, mikor a vadász teríti le élete legnagyobb vadát, s a büszkeség miatt rááll, mutatva, ő a legerősebb állat a világon. A festményen Danid egy havas hegycsúcson áll, hófúvás közben, egy szakadék előtti sziklán támaszkodva bal lábával. Fekete, térdig érő felső volt a fiún, ujjai, mint minden hosszúujjú felsőjén könyökéig feltűrve, fekete bakancs volt lábán. Bal kezénél látszottak a hígítós kendő törlésnyomai, s a démonkéz volt ott.
-Ezt csináltam egész délután... valósághű képet akartam... amennyire az lett- nevetett a lány, ám hamar
abbahagyta.- Tegnap, mikor legyőzted azt az izét...
-Vérbestiát...
-Igen azt, először megilyedtem a kegyetlenségedtől, de ráébredtem, hogy csak démon volt, és teljtesen lenyűgöztél... de féltem hogy a kép láttán hiányozni kezdene a rendes kezed... így átfestettem.
-Ezért nem vetted fel a telefont sem?
-Igen- mosolyodott el a lány- tetszik?
A fiú végigmérte még egyszer a festményt, s csak ennyit mondott:
-Be kéne szereznem egy ilyen felsőt, tök jól áll.- s mosolygott hozzá.
-Akkor tetszik?- kérdezte a lány nevetés után.
-Persze, nagyon jól sikerült.
-Köszönööööööm-sikította a lány, s átölelte a fiút. Danid most ölelte át először... de az illata örökre agyába vésődött...
-Még egy dolog lenne...- kezdte a lány- beneveznék vele egy versenyre. ugye nem baj?
-Miért lenne? Hisz te festetted...
-Igaz, csak tudnom kellett, tetszik-e... Sokat ér a szavad... legalábbis számomra...- csönd következett.
-Éééérem... nagyon jól megfestetted...- törte meg egy percre a csöndet Danid.- és keresni fogok egy ilyen felsőt, lehet....
-Jól állna, annyi biztos- mosolygott a lány. Újabb csönd, s egyszerre mondták ki:
-Mondanom kell valamit...- nevetés mindkettejük részéről, ám nem tart sokáig, s újra csönd van.
-Mond te előbb...- kezdi Danid.
-Nem, te kezdted el hamarbb mondani, kezd te, amit én akarok mondani nem olyan fontos...- védekezik a lány
-De mond te előbb, az én mondanivalóm úgyis hülyeség...
-Akkor minek kezdtél bele?- újra csönd.
-Nem tudom.
-Megilyedtél?- kérdi a lány mindenféle gúnyos hangsúly nélkül.
-Ööö... Igen...-vallotta be a fiú.
-Szerintem mondjuk egyszerre. Hátha ugyanarra gondolunk.
-Nem hiszem, hogy ugyanarra gondolnánk. Az én gondolatom butaság.- mondta Danid é lehajtotta a fejét. Ott álltak, néha a festményt, néha egymás szemét nézve.
-Jól van, mondjuk együtt- szólalt meg végül Danid- csak ne legyen ekkora csönd... Egy... Két... Há...- s mindketten egyszerre mondták ki:
-Szeretlek...- Egymás szemébe néztek, s nevetni kezdtek, de ez a nevetés sem tartott sokáig, helyét átvette a csönd.
-Ööö... Ez fura volt...- törte meg a csöndet Liza.
-Az volt...- mindketten elpirultak- de az én részemről igaz... és nem csak, mint barátot szeretlek...
-Ööö... Én sem... csak... Mármint... ÁH...-hebegte a lány.
-Nyugi, ha akarod elfelejthetjük az egészet, és semmi nem történt...
-Nem! Én is szeretlek, és nem csak mint barátot, csak félek...
-Mitől?- kérdezte a meglepett Danid.
-Hogy... ettől más lesz a barátságunk... Meg bajba kerülö majd emiatt és magammal húzlak téged is...
-Nem és nem! Nem lesz annyi minden más és mindentől megvédelek.
-Mind a kettő jó dolog... De én az első pillanat óta szeretlek, és eleget vártam, úgy érzem. Csak eddig nem tudtam, hogy te szeretsz-e...
-Szeretlek....mostmár tudod... Most mi lesz?
-Nem tudom... Járunk, vagy mi lesz?
-Persze! Majd többet leszünk együtt.
-OK...
-Kicsit más lesz minden de nem vészesen...- újra csönd következik.
-Holnap megy egy jó film a moziban, ha gondolod, elmehetnénk..
-Oké! Mikor jöjjek?
-Ööö... Kettőkor, a délutáni vetítésre oda is érünk és elmegyünk a film után sétálni.- adta meg a programot Liza.
-Jó lesz... De most megyek.
-Hova mész? Hiszen csak most jöttél...- mondta a lány, bár a percek óráknak tűntek a nagy csöndben.
-Lehet, én már nem tudom, mikor jöttem... De akkor mit csinálunk?- kérdezte a fiú, aki örült, hogy Liza marasztalja.
-Hát... van pár horrorfilmem. Megnézünk egyet?
-Persze! Imádom a horrorfilmeket!- lelkendezett Danid. Lementek a hatalmas tévéhez, a lány beüzemelte, míg Danid leült a kanapéra és várta barátnőjét... Hisz járnak... Furcsa lesz- gondolta. Végre Liza is helyet foglalt, kicsit távol a fiútól, aki átölelte, de Liza odébbült, így már nem érte el. Pont bal keze felé ült... Egy ilyesztőbb résznél azonban a lány átölelte Danidot, s így ülték végig a filmet. Egyszercsak Danid felállt, levette a bicigliskesztyűt, feltűrte pulóvere ujját, jobb kezével előkotort zsebéből egy kis könyvecskét, lapozgatta, majd eltette. Bal kezével elkezdte formázni a kitörő étert, s először egy olyan felsőt alakított, mint amilyet a Liza álltal festett képen hord. A lán közben megállította a filmet, és csodálkozva figyelte a fiút. Az most egy fekete rózsát csinált az energiából, amit odaadott Lizának.
-Éjrózsa. Pontosan éjfélkor kinyílik s gyönyörű dalt hallat, de csak akkor, ha az ajándékozót szereti, akinek adta, s az ajándékozó is szereti, akinek adta. Csak akkor hervadna el, ha nem szeretnélek többé, de nem fog, mert örökké foglak szeretni...- Azzal újra helyet foglalt a lány mellett, aki most még szorosaban ölelte, s nem törődött a fiú kristályos kezével, ami derekán állt meg, mert az egész napot csak álomnak érezte. Mindkettejüket elnyomta az álom, valahol a film közepén, azaz a legunalmasabb részénél. Mikor Danid felkelt, a tövis nélküli rózsa, amit adott barátnőjének nyílni kezdett, jelezve, mindjárt éjfél. Lefejtette magáról a vékony, de erős karokat, s azok kezeit összekulcsolta a virágon. Felvette cipőjét ezek után, majd kilépett az ajtón, pont, mikor a rózsa elkezdett zenélni. Liza felébredt rá, s még látta Danid fekete felsőjének végét, s az óvatosan becsukódó ajtó hangját is hallotta. Ezután a virágra figyelt, ami gyönyörű dallamot hallatott. Hallotta a zenét... Tehát szereti... Tényleg szereti...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése