Library in the Infinity

Lassan befejezem az első rész feltételét, ha minden igaz, akkor csak ez az egy rész hiányzik, amit fel is teszek:






-Vasárnap délután van... Valamit terveztem... Lizával... A barátnőmmel... Járunk... Tényleg...- gondolta a még mindig ágyban fekvő Danid. Nemrég hoztak a mágusok egy karkötőt, amibe be volt állítva egy normális kéz kinézete. A keze ereje átvette ezt a kinézetet, hús-vér kézzé változtatva magát. Miután elmentek a mágusok, felvette a karkötőt és visszaaludt. Fél kettőkor ébredt fel újra, s elkezdett készülni, hisz moziba megy Lizával! Elkészül, s elindul barátnőjéhez. Háromnegyed kettőt mutat a város órája, mire a házhoz ér. Úgy dönt, becsönget a kapunál. Liza anyukája nyot ajtót, s behívja a fiút, aki ahogy levette a cipőjét felmegy Liza szobájába. Ott a lány talán legszebb ruhájában, egy fekete nagyestélyiben várakozik.
-Ebben jössz az erdőbe sétáni is?- kérdezi a fiú, ahogy belép a szobába.
-Ööö... ugye nem baj, ha inkább beülnénk egy étterembe?
-Nem, csak akkor nem ezt vettem volna fel....- nézett magára a fiú. Egy szaggatott kinézetű farmert és a térdig érő, fekete felsőjét viselte.
-Jól nézel te ki így is- mosolygott Liza.
-Ha te mondod...- mosolygott Danid.- Annyi biztos, hogy mi leszünk a fekete pár...
-Bizony! Akik szembeszállnak minden gaz filmmel, s csókkal merítenek egymásból erőt!- nevetett Liza.
-Remek!- a fiú elgondolkodott- csók?
-Aha....ha járunk akkor nem nagy szám, vagy igen?
-Ja, tényleg...- mosolyodott el Danid, aki teljes idiótának érezte eközben magát.
-Megyünk akkor?- tekintett at órára Liza.
-Indulás.- válaszolta Danid. Ahogy lementek a lépcsőn Liza elköszönt a szüleitől és Danid is búcsút intett nekik, madj elindultak a még éber város szíve felé, sarokról sarokra közelebb érve a mozihoz. Mikor odaértek, Liza elment pattogatott kukoricát venni, Danid pedig a jegyeket szerezte be, s mire találkoztak újfent, mehettek is a vetítőterembe, s indult a vetítés. Keveseket érdekelt a film, alig voltak tízen a teremben. Most a lány bújt közel a barátjához, s úgy nézték a filmet. Talán a film felénél járhattak, mikor Liza odakapott derekához, ahol Danid hús-vér keze nyugodott, végignézte a szokás szerint könyékig feltűrt pulóveres kezet, s mosolygott. Kicsit később Danid szétnézett a teremben, kicsit hunyorogva, de sikerült kiszúrni az összes embert a teremben. Egy másik pár is volt a teremben és csókolóztak. Danid szíve hevesebben kezdett verni, mert látta, hogy Liza is a párt figyelni, s egyre közelebb hajol. Már érezte a lány lehelletét a nyakán, mikor egy belső, ösztönös erejű késztetés hatására a lány felé fordult. Ajkaik egy pillanatra összeértek, de a lány ellökte magát, s pár perccel később ölelte át újra Danidot. Lassan vége lett a filmnek, Danid és Liza pedig kimentek a moziból. Hunyorogtak kicsit, de elindultak a naplementében ázó utcákon. Mire elértekaz egyik étterembe, lement a nap. Evés közben beszélgetni kezdtek.
-A kezeddel mi történt?- kérdezte Liza.
-Ööö... ezt a karkötőt a mágusok adták, akik kezelik a kezem. A kinézetét csinálták meg egy rendes kéznek és beleprogramozták a karkötőbe, a karom meg megcsinálta...- mondta két falat között Danid, és megmutatta barátnőjének a karkötőt, aki megcsodálta, majd bólintott és evett tovább. Miután végeztek a evéssel elindultak hazafelé.
-Azon gondolkodom- kezdte Danid.
-Hogy?
-Hogy mekkora szerencsénk van, hogy nem találkoztunk démonnal ma este.- mondta, odalépett Lizához és megcsókolta.
-Azta! Ez tetszett!- mosolygott a lány- csak nem kezdessz bátorodni?
-Úgy tűnik- mosolygott a fiú is. Átkarolta a lányt és úgy mentek tovább. Pár lépést tettek csak meg, mikor fülsiketítő ordításra lettek figyelmesek. Danid rosszat sejtve nézett hátra. Egy hatalmas démont látott, hasán egy nyílással, amiben tűz égett.
-Olvasztó...-suttogta, s foga közt kipréselt jópár szitkot. Levette kezét az időközben megfordult és halálra rémült Liza derekáról, letépte a karkötőt bal kezéről, ami még pár pillanatig normálisnak tűnt, majd újra a fekete, kristályos végtag lett.
-Állj meg ember!- mondta mély hangján a démon.
-Miért?- érdeklődött Danid.
-Griggam, az Olvasztóvezér nem fog egy kicsiny démonvadásszal harcolni. Le fogom rombolni az egész várost, hogy a kis démonölő barátaid is felfigyeljenek, majd őket is beolvasztom!- Azzal a legközelebbi ház felé nyúlt, ám a Danid álltal formált éter-ököl odébblökte a kezét.
-Hm... milyen bátor vagy, kisember...- dünnyögött az olvasztódémon, s komolyabbra vette a szót- akkor te leszel az első nyomorult kis ember, akit beolvasztok, ráadásul a barátnő szeme láttára!- üvöltötte. Danid megformázott egy akkora Sötét Pengét, mint eddig még soha, s elindult a démon felé. Az felkapott egy házat, ami körül már álltak a rombológépek, és a fiúra dobta. Az szétvágta a roncs házacskát és még mindig haladt a démon felé. Egy másodpercre hátrapillantott. Liza egy ház mögött állt, még mindig falfehér arccal. A penge Danid bal kezén egyre nagyobb lett, és elkezdett vörösen izzani. A Griggamnak nevezett démon hártált két lépést, majd hasába nyúlt, ahol a hatalmas lángnyelvekben egy kétoldalú penge lebegett, amit most előkapott, s lesúlytott vele a földre, olyan erővel, hogy a föld felhasadt, s szikladarabok repültek a fiatal démonvadász felé, akinek szeméből mostmár fekete füst áradt, s a földre érve eltűnt. a sziklatömböket is kettévágta, még mindig változatlan tempóban haladt a démon felé. Most, hogy ott állt előtte, megszólalt, de két hangon, egy démonin és a sajátján.
-Senki nem fenyegetőzhet vele... Örökké védeni fogom, és te leszel az első, akit miatta ölök meg.- mondta lassan, tagoltan. Mögötte megjelent egy fekete szellem, ami a harcosdémonok tiszti páncélját viselte, s vele együtt mozgott. A pengét felnyújtotta a démon nyakáig, ami tíz emelet magasan volt, de a penge odáig is felért, s egyet előre lépve átmetszette az olvasztó nyakát, úgy, hogy a penge a nyaka másik végén jött ki, s elkezdte lassan húzni lefelé a pengét. A szellem mögötte mindent úgy csinált, ahogy ő, mintha az ő karja lenne a démoni kar, amit a fekete szemű Danid használt démonölésre. Mikor elért az olvasztódémon hasában égő tűzig, ami a szívnek felelt meg, eltűnt mögüle a szellem, a penge elvesztette izzó színét, a fekete köd sem esett tovább a szeméből, lassan kitisztult a szeme is, s a penge egy re kissebb lett. Griggammal, Az Olvasztóvezérrel egyszerre esett térdre, s egyszerre hasaltak el a város közepén. Liza odafuott a barátjához, felsegítette. A város lakóinak tapsviharára eszmélt fel Danid, valamint barátnője csókjára, amit a küzdelemért kapott. A lány vállán volt átvetve a keze, lábain alig bírt megállni, a csók mégis erőt adott neki. Hosszú percekig álltak ott, és csókolóztak. Danid lassan saját lábára állt, s ellépett a lánytól. Visszafutott karkötőjéért, ami elszakadt, de még így is használt. Visszaváltoztatta kezét, és mentek tovább, teljesen szótlanul.
-Köszönöm.- ölelte át a lány Danidot.
-Mit?
-Hogy megmentettél. Hősöm- mosolyodott el a lány.
-Nem tesz semmit...- mondta a fiú kicsit szünet után.- Bármikor és bárkitől vagy bármitől megvédelek. Megmondtam.- a lány megint Danidra mosolygott. újra szótlanul mentek, végig az éjszakában. Így értek Lizáék házához.
-Kár, hogy ilyen hamar ideértünk.- mondta Danid.
-Tizenegy óra van. Ez neked a hamar?- nevetett Liza, miután megnézte óráját.
-Maradjunk éjfélig!- vetette fel Danid.
-Biztos? nagy harc volt ma...
-Biztos, nyugi, jól vagyok. Tudunk még aludni is holnapig- mondta Danid, megfogta Liza kezét és elkezdte gyengéden húzni maga után. Elértek a folyópartra, ahol Danid lassított, s magához ölelte barátnőjét. A folyóparton sétálgatva gyorsan telik az idő, vagy lassan?- gondolkozott Danid. Nemsokára elértek egy padhoz, ami a telihold fényében úszott. A fák ágai közül a fény, mint egy vékony selyemlepedő terült körben a padra. Leültek, beszélgettek. Danid egyszercsak a vízre nézett, s elment. Pár pillanat múlva intett Lizának, hogy menjen utána. A lány érdeklődve lépett Danid mellé, s lenyűgözte a látvány. A vízben vízből lévő sellők úszkáltak, s vízből voltak ugyan, de alakjuk tisztán kivehető volt, mintha valami fénylő burok venné őket körül.
-Halálbéka.- suttogta Danid.
-Micsoda?- kérdezett vissza meglepődve a lány, hisz ilyen gyönyörű lényeknek nem ilyen név illik.
- Miért ez a neve?- kérdezte kicsit elgondolkozva. Danid megfogta az egyik teremtményt bal kezével, amit egy, a vízben láthatalan csáp visszahúzott, s egy nagyobbacska varangy ugrott elő, tűhegyes fogait kivillantva, fején csápokon lógtak a sellők.
-Ezek csak elterelésnek vannak rajta- mondta mostmár normál hangon Danid- ezzel csalja csapdába az áldozatát. De mindenesetre szép látvány. Van ebből a dögből tíz emelet magas is, aminek ember méretűek a sellőbábjai.
-Azta...- csodálkozott el Liza- mesélj még! Milyen csodalény él még errefelé?
-Nos... Lássuk csak...-nézett szét Danid- ott van az a két fa, amik egymásba érnek a lombkoronájuknál... látod?
-Igen.
-Az egy Kobold Kapu. Azt hiszem errefelé még hat van. Azon jönnek a koboldok és impek a világunkba. Több ezren is lehetnek a városban és környékén, de ebből ha tíz kártékony, akkor már rekordot döntenek.
-Hm... értem... és ha mégis bajt csinálnak?
-Nem fognak, amíg démonvadász él a földön.
-Valami más is van a közelben?- kérdezte érdeklődve a lány.
-Persze. Nézd ott a vizet, ahol mutatom-lépett a lány mögé Danid, s elkezdet mutogatni. Ahová mutatott, a vízben fényfoltok látszódtak.
-Mik azok?
-Azok.. hm... vagy Nagák, vagy mégtöbb halálbéka... de inkább az első. A Nagák ezt a vizet kedvelik. Különösen jó ez nekik.
-És a Nagák nem agresszívek?
-Nem. Barátságosak is tudnak lenni, a maguk nyakatekert módján.
-Ezekről honnan tudsz?- kérdezte a kíváncsi lány.
-Mielőtt démonvadászatba kezdtünk volna, megismerkedtünk  a varázslényekkel. Egyébként, ha nem tévedek van a közelben egy Kentaúr tábor is.
-Oda most ne menjünk inkább...- mondta Liza, s fáradság látszott a szemében. Pont, mikor kiejtette az utolsó szót, gyönyörű dallam szólt a táskájából. Elővette a fekete rózsát, s hallgatták kicsit a zenét, miközben egymás szemébe meredtek.
-Éjfél van, mennünk kellene.
-Igen, menjünk- csatlakozott Danid is. Beszélgetés nélkül mentek visszafelé, lassan elértek Lizáék házához.
-Köszönöm a mai estét.-mondta a lány-Gyönyörű volt. Még tanítasz ilyeneket, ugye?
-Hát persze... Ha érdekel...
-Érdekel- mosolygott fáradtan Liza. Átölelte Danidod, megcsókolta és bement a kapun. Még hallotta a fiú utolsó szavát hozzá:Szeretlek...
Danid is elindult az iskolájába, ahol egyenesen szobájába ment, beesett az ágyba, s álom nélkül- mint mindig- elaludt.